Ha fenn akarod tartani a motivációt, megengedheted magadnak az elégedettséget? Természetesen! De miért vetődhet fel egyáltalán a kérdés?
A motivációelméletek jelentős része a szükségletek kielégítésére irányuló törekvésre alapozza a motivációt. A legismertebb ezek közül Maslow szükségleti piramisa. Az ő felfogása szerint – és ebben azonos a további szükségletelmélettel – az egyes szükségletek keresik a kielégülésük lehetőségét. Ebben áll a mozgósítás hajtóereje, a motiváció. Amennyiben viszont egy szükséget kielégítésre kerül, úgy az ember nyugalmi állapotra jut, s ha más területen nincs aktuális szükséglete, lényegében nincs is semmi, ami mozgósítsa.
De mi van akkor, ha a motiváció feléledését nem csak a kielégítetlen szükségletek okozzák?
Az emberi tapasztalat arra mutat rá, hogy a szükségleteken túl is léteznek mozgatórugók az ember életében. Ezek között olyanok is felfedezhetők, amelyek soha nem jutnak nyugvó pontra, ezért folyamatos forrásai lehetnek a motivációnak. Ilyen például az érdeklődés vagy még aktívabb formájában a kíváncsiság. Sokszor semmilyen szükséglet nem áll ennek hátterében, a cselekvések szintjén mégis képes felülírni akár a szükségletek kielégítésére irányuló törekvését is az embernek.
Ugyanígy mozgatnak minket a vágyaink, amelyek nem keverendők össze a szükségleteinkkel. A szükségleteink azok a tényezők, amelyek nélkül nem tudunk létezni, amelyek hiányállapotában szorongást élünk meg. A vágyaink ezzel szemben azok a tényezők, amelyek kiteljesítik az életünket, de a hiányuk nem akadályoz meg abban, hogy önmagunk megítélése szerint értelmes életet éljünk.
Ilyen módon minden további nélkül lehetséges, hogy az ember egy adott pillanatban minden szükségletében kielégített, ezáltal aktuálisan az elégedettség állapotában van, s ezzel egyidőben jelentős belső hajtóerőt él meg valaminek a hatására, amely motivációt jelent a számára. Legyen ez egy adott dolog iránti – fokozott – érdeklődése vagy a benne élő vágy az életének kiteljesítésére.